2022. aug. 9. keddEmőd
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Mit nekünk baloldali vagy jobboldali politikai értékrend? A nagykoalíció az igazi. Már ha megalakul

Kulcsár Árpád Kulcsár Árpád 2021. november 18. 15:27, utolsó frissítés: 15:40

Úgy lobog a fejünk fölött a nagykoalíció réme, és annyira belefáradtunk már a nagypolitikai szerencsétlenkedésbe, hogy lassan immúnisak vagyunk arra, hogy választott elöljáróink hónapok óta egy abszurd tragikomédiában tartanak minket, és egy olyan szcenárió felé kormányoznak, amire semmilyen felhatalmazásuk sincs.


És most akkor tekintsünk el attól, hogy a kormányzat úgy néz ki, mint egy véres gyímesi disznó, amely mondjuk a Gyímesek dombjai közt futkos, mert mellé szúrt a böllér. És most visít, hangját visszhangozzák a hegyek... Lassul és kimúlik. Tekintsünk el attól, hogy a minisztériumok nem értik egymás elképzeléseit, és heteken keresztül nem tudják kitalálni például, hogy hogyan indítsák újra az iskolákat, hogyan szűrjék a koronavírus-fertőzötteket a tanintézményekben és mindezt milyen pénzből. Bár már önmagában is legitimitási kérdéseket vet fel ez a szintű inkompetencia.

De beszéljünk egy másik legitimitási válságról, a súlyosabbról, amely nem a politikai osztályunkat, hanem a rendszerünk minőségét kérdőjelezi meg.

Azt nagyjából tudjuk, hogy a langyos középpártok az elmúlt évtizedekben nevetségessé tették magukat, amikor a nevükben levő ideológiákat kisemmizték, és olyan hatalmi status quokat teremtettek, amelyekben ímmel-ámmal a lassú hanyatlásában megpróbálták a még megmaradt középosztály kegyeit fenntartani, az egyre szélesebb prekárius réteget pedig így-úgy lekenyerezni. Nem csoda tehát, hogy az elmúlt évtizedekben Európában olyan, első gondolatra egészen elképesztő monstrumok jöttek létre, mint Németországban a kereszténydemokrata párt szövetsége a szociáldemokratákkal, és simán, békében, különösebb viták nélkül vezették hajójukat a langyos vizeken. Holott egy gazdaságilag jobboldali és baloldali pártszövetségben, amennyiben mindkét fél komolyan veszi magát, ez elképzelhetetlen lenne, ugyanis a két irányzat homlokegyenest mást gondol olyan potom kérdésekről, mint társadalmi vagyoni igazságtalanságok, az egyén felelőssége a társadalomban, az egyház és az állam viszonya stb.

Most, hogy Romániában a röpke harminc éves “demokráciánkban” újra egymásra talál a politikai jobb- és baloldal, az üzenet egyértelmű: nincs sem jobb, sem baloldal. Emlékszem, mekkorákat somolyogtam, amikor a választások előtt az RMDSZ-esek arról kezdtek az exit pollokra is hivatkozva apellálni, hogy az országnak egy stabil, jobboldali koalíció kell, mert az hozza el a minimum négyéves zavartalan kormányzásban a felfelé való ívelést. Ebben nem az a szomorú, hogy egy éven belül sikerült szétmarakodni az úgynevezett stabil jobber koalíciót, hanem az, hogy az RMDSZ azt a látszatot akarja kelteni, hogy bármennyit is számítana neki az ideológia. Mert hát én elfogadom, hogy az RMDSZ az elmúlt években a politikai szorítás és az ötlettelenség okán odajutott, hogy egyetlen baloldali gondolat sem fér már meg a berkeiben, de egy ennyire markánsan jobboldali párt hogyan állhat össze azokkal, akiket ő baloldaliaknak nevez?


Hát jó, de lépjünk túl ezen, végső soron kissé kekeckedő gondolatok a fentiek, simán lehetne azt válaszolni, hogy az RMDSZ képviselte az elmúlt hónapokban a politikai racionalitást (mondjuk a PNL-hez képest valóban így van), és most az ország megmentése érdekében hozzák létre a "stoplámpa-koalíciót".

Azonban az, hogy az RMDSZ asszisztál ahhoz, ahogyan a nemzeti liberálisok éppen az utolsó hitét rugdossák szét annak, hogy valóban lehet értékek és elvek mentén politizálni Romániában, üzenetértékű a saját választói rétege számára is. Azaz: ne álltassuk magunkat, nincsenek elvek, nincs ideológia, csak "pragmatikus" politizálás van, oda állunk, ahonnan a hasznot reméljük.

Nem tudni, az RMDSZ-nek miért éri ez meg: ha a két hatalmas mellé szegődik, ismét csak azt bizonyítja, hogy szajkózhatja ugyan a jobboldaliságát, teljesen mindegy, hogy kinek az asztalához kell odaállni. Hiszen arra érdemben szinte lehetetlen számítani, hogy a kardinális kisebbségi kérdésekben bármiféle előrelépés legyen úgy, hogy valaki olyannyira mellőzhető, mint Szamosközi az internetről. Az RMDSZ-nek egyedül az alkotmány újrafaragása körül lehet döntő szerepe, de ezzel kapcsolatban egyelőre csak sejteni lehet, mihez szeretnének honatyáink és honanyáink hozzápiszkálni.

És hogy miért jó annak a pártnak, aki a magyarok (és néha annak a néhány tízezer Kárpátokon-túli szimpatizánsának) a szavazataira gyúr, hogy egy válság sújtotta, a kormányzat felé hatalmas bizalmatlansággal levő időszakban asszisztáljon a teljes deprimáltság eléréséhez, majd az idő megmutatja. Az biztos, ebből az egész szomorú bohózatból többnyire a rendszeren kívül található pártok erősödhetnek tovább.

Egyébként ha az AUR visszafogná a magyarellenes figuráit, az oltásellenességet leszámítva (és ezért mégiscsak meg kell süvegelni Kelement, hogy harcol a saját választói többségével ez ügyben, s következetesen az oltás fontossága mellett áll ki), tényleg észrevehető lenne a hasonlóság köztük és az RMDSZ között: Isten, haza, hagyományos család védelme, az egyházak megerősítése: ez mindkét pártnak "szívügye", és mindkét fél egyformán nagyra értékeli Orbán Viktort.

Lesz még ennek böjtje, nyilván, de az a kérdés, hogy melyik pártnak a szavazói adták arra a voksukat, amit az általuk választott politikusok most csinálnak. A PNL-szavazók a PSD ellen szavaztak, erre most kapják, amit kapnak, az USR-szavazók a PSD (és RMDSZ ellen) szavaztak, erre az RMDSZ-szel pont barátkozni kellett a kormányalakításhoz, a PSD-szavazók zöme retteg a “jobboldaltól”, mivel az minduntalan a szociális szolgáltatásokon szeretne spórolni, erre a nyakukba kapják az ultra-neolibsi Cîțut. Az RMDSZ-szavazók szavaztak, mert magyarra szavaznak, de ezt a kártyát sem lehet végtelen ideig kijátszani. Végső soron egyelőre tényleg az AUR a következetes, és egyelőre kizárólag ők azok is, akik fel akarják függeszteni Johannist, amit valljunk be, bőven megérdemelne.

Hiszen az elnöki teljhatalom ízére egyre jobban ráérző Johannis volt az, aki nem lehet tudni pontosan milyen megfontolásból, de úgy döntött, kicsinálja a tavaly decemberi választáson parlamenti többséget szerző PNL-USR-RMDSZ-koalíciót. Csakhogy mire végzett a művével, rá kellett jönnie arra, hogy üdvöskéje, akit feltornásztatott a liberális pártelnöki székbe is, annyira alkalmatlan, hogy mióta a kormányválság tart, bezuhant minden népszerűségi mutató. Florin Cîţu magával rántotta a lejtőn az államfőt és a pártot is. Csak Ludovic Orban szállt ki időben a hullámvasúti kocsiból, mondván, semmilyen logikus magyarázat nincs arra, hogy a Cîțu-Johannis páros szétrombolt egy működő kormánykoalíciót. Most már szabadulna amúgy Johannis is a pártfogoltjától, azonban ez nem lesz könnyű játszma, mert a megbuktatott, de még mindig ügyvivő kormányfőként tevékenykedő Cîțu foggal-körömmel ragaszkodik a hatalomhoz, és tegnap már megint ott tartottak a koalíciós megbeszélések, hogy sehol.

Mert miközben úgy tűnt, hogy megtalálták a lehetetlen, és minden politikai ideológiának ellentmondó nagykoalíciós megoldást a kormányválságra, abban még mindig nem sikerült kiegyezni, hogy ki ül be elsőként a miniszterelnöki székbe. Miért annyira fontos az elsőbbség? Egyszerű: az átverések hazájában, aki elsőként kezd, valószínű minden lehetőséget megragad, hogy ne adja majd át helyét, ha arra kerülne a sor.

A szöveg a ma reggeli Transindex Hajnali hírlevél szerkesztett változata. Ha máskor is szeretnél hasonló elemzéseket olvasni már korán reggel, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, melyet minden hétfőn és csütörtökön postázunk neked.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!