2022. július 3. vasárnapKornél
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Adventi elmélkedés arról, hogy a purgatóriumban vagyunk

Horváth-Kovács Szilárd Horváth-Kovács Szilárd 2021. november 29. 18:44, utolsó frissítés: 18:44

Ez azt jelenti, hogy a kétségbeejtő, tehetetlenségérzettel, frusztrációval járó hétköznapi-mindennapi életnek meg kell szakadnia. Csak legyen bátorságunk megélni.


Az emberek számára mindig fontos volt a tájékozódás, hogy el ne tévedjünk, tudjuk mikor és hol vagyunk. Újságíró vagyok, hivatásom – a képességeimhez és tudásomhoz mérve – a hiteles tájékoztatás.

Igaz ugyan, a tájékozódást többnyire térben való orientációs képességnek tartjuk, mert az idővel az emberiség elég nehéz helyzetben van. Mivel környékünkön a klímaválság és természeti környezet pusztása miatt az évszakok egyre hasonlóbbakká válnak – ami egy kiváló időorientáció volt mindeddig – most szimbólumokkal próbáljuk jelezni, hogy éppen mikor vagyunk. Ezekkel pedig nehéz helyzetben van a tudósító, mert a szimbólumok nem a tények birodalma.

Például arra a kérdésre, hogy mikor-hol vagyunk, mondhatjuk tényszerűen, 2021. november 29. De ezzel az adattal valójában semmit sem tudtunk meg. Lényegében ez mindössze egy kiinduló indulóponttól számítva, a Föld nevű bolygónak – a közös kozmikus otthonunknak – a Naphoz és a saját tengelyéhez képest megtett térbeli útja. Annyit jelent, hogy közel 2022-szer körbeutaztuk a Napot. A csillagászati naptári dátum lényegében térbeli tájékozódás, nem időbeli. Ellenben tapasztaljuk, hogy az utcákra díszkivilágítás és román lobogók kerültek, a Coca-Cola lecserélte a termékek csomagolását, az üzletekben megjelent mindenféle „ünnepi” izé-bizé. Ez pontosabb jelzés arra vonatkozóan, hogy november végén járunk, kezdetét vette egy ünnepi időszak.

Ismét tényszerűen, hangsúlyozhatnánk, hogy az időszámításunk szerinti 2021 novemberében vagyunk. „Időszámításunk szerint”, annyit jelent, hogy szekularizáltunk egy történelmen kívüli szimbolikus eseményt, ami nagyon fontos a tájékozódásban. Közismert, hogy az időszámításunk után/szerint eredetileg ez a keresztény időszámítás átkeresztelése, azaz „Krisztus Urunk évében” (vagy Krisztus után, Krisztus szerint) vagy latinul, rövidebben Anno Domini.


Ha az esemény történelmi lenne, akkor mai magyar szóhasználattal a történetről így számolhatnánk be: a közel-keleti térségnek az akkor is kolonizációs-háborús körülményei között megszületett egy férfi, aki családjával illegális migrációval és veszélyes ideológiák terjesztésével foglalkozott. Ez az illegális migráns olyan tanítást hirdetett, amelynek eredményeképpen a közel-keleti identitásukat megváltoztató emberek (Saulból Szent Pál, Simonból Szent Péter, stb.) és észak-afrikai (Hippói Szent Ágoston), vagy a mai Törökország területén működő (Nüsszai Szent Gergely) migránsok és háttérhatalmi támogatóik, ügynökeik ideológiailag megtámadták az akkori Európát, kultúráját és értékrendjét teljesen szétverték, helyette pedig a saját nézeteiket, törvényeiket, és istenüket tették meg dominánsnak. Majd évszázadokon keresztül szintén különböző barbár, kultúridegen illegális migráns-csoportokat fogadtak be Európába, például a magyarokat.

No, ez már elmond valamit arról, hogy mikor vagyunk. Olyan időszakban, amikor némely magyar keresztény számára, akik teljesen el vannak foglalva a keresztény európai értékrend védelmével, blaszfémiának hat, ha a mai bevett sajtónyelven olvassa a saját vallásának eredetét.

Pedig szimbolikus dimenziójában is így, és éppen ezért formálódott olyanná, amilyen a keresztény kultúra és értékrend. Azáltal vált a szeretet és a befogadás vallásává, hogy indulásától kezdve üldözött közel-keletieknek, észak-afrikaiaknak, és a mai Törökország területén működő emberek alakították. Sőt ennek a szeretetvallásnak van egy testvérpárja, az iszlám, amellyel több évszázados párbeszédben vagyunk, és kölcsönösen megtermékenyítettük egymás kultúráját. „2021” – ezt arab számjegyekkel írtam. (És persze a „kereszténység” és az „iszlám” nevével is visszaéltek már a hatalmak, hiszen a visszaélés nemzetiségtől, kultúrától, vallástól független jelenség.)
A kereszténység mint a szeretet és a befogadás vallása, értelemszerűen a türelem és a várakozás vallása is. Ennek az időszakába léptünk be.

Éppen most kezdődött egy új egyházi év.

Az egyházi év (bár eredetét tekintve vannak csillagászati összefüggései) nem az asztronómiai idősíkban méri az időt, hanem a szimbolikusban. Advent első vasárnapjával kezdődik, követi a karácsonyi időszak, majd egy évközi periódus következik (szekulárisan ekkor van a farsang, a karnevál), utána a nagyböjt, húsvéti ünnepek, ismét évközi időszak, majd a következő év advent vasárnapja előtt véget ér. S kezdődik elölről, ciklikusan ismétlődően.

Most beléptünk az új egyházi évbe. Ez azt jelenti, hogy a kétségbeejtő, tehetetlenségérzettel, frusztrációval járó hétköznapi-mindennapi életnek meg kell szakadnia. Bár nagyon sötét történelmi kort élünk (most is), az időnek ez a dimenziója képes lehet kiemelni belőle az az analógiás ciklikusságon keresztül. Ez az ünnepnek a lényege. Szakítás a mindennapi monotóniával, amikor olyasmit teszünk, amitől minden más lesz. Átlényegül. Most például ünnepi várakozó létmódba lépünk.

Ez az advent lényege. Adventus: „a megérkezés előtti várakozás”.

Az advent ünnepléséhez – akár keresztények vagyunk, akár csak a kultúránk az – a feltétel ugyanaz: szembe kell nézzünk önmagunkkal. Érdekes, hogy a lelkiismeret és az öntudat a latinban azonos gyökerű szó, és leginkább az önismeretben olvad egységgé: conscientia. E szerint csak akkor ünnep az advent, ha megvizsgáljuk gondolatainkat, tetteinket, viselkedésünket, jellemünket, és mérlegre teszünk mindent. Megbánjuk a rossz dolgokat, amelyeket elkövettünk. De ez csak egy lépés, hiszen a bűnbánat akkor valóban az, ami, ha bocsánatot is kérünk, és igyekszünk jóvá tenni.

Böjtölünk. A böjt nem arról szól, mit nem eszünk, hanem arról, hogy megtartoztatjuk magunkat azoktól a dolgoktól – bármi is legyen az –, amelyek akadályai annak, hogy nyitottakká, befogadókká, belátókká válhassunk, tehát önuralmat gyakorlunk indulataink, késztetéseink, ösztöneink fölött. Önmagunk fölött.

Nagyon sokan azt gondolják, hogy ez az időszak az ajándékozásról szól, hiszen szimbolikus gesztusokkal ezt jelzi a sok ajándékcsomag és a körülötte lévő hóbelevanc a boltokban. Innen tudható, hogy Advent van. Bár sokan vannak, akik magukat ajándékozzák meg, „megérdemlem” alapon – éppen ezért kell a böjt –, a lényeg a jóvátétel mások megajándékozásán, jótékonykodáson keresztül. Viszont ez nem azt jelenti, hogy leereszkedünk a szerencsétlenekhez (van belőlük elég), és a számukra felesleges dolgokat nekik ajándékozzuk. Igaz, hogy így megszabadulnak a felesleges dolgoktól, és azt gondolhatjuk, hogy a lelkiismeret is meg van mosva. De ez nem advent, ennek annyi köze van az ünnephez, mint a természetvédelemhez annak, amikor környezetkímélő dolgokat reklámoz egy benzinkút: greenwashing.

Hiszen a kereszténység sosem volt a gazdagok, az uralkodók, az elnyomók vallása: hanem mindig a mélyszegényeké, a kirekesztetteké, az üldözötteké, a nélkülözőké, az árváké, az özvegyeké, a fogyatékkal élőké, a hajléktalanoké, az illegális migránsoké volt és maradt. Az adventi jótékonykodás a szeretetszolgálat.

A szeretetszolgálat azzal indul, hogy rádöbbenünk, nem vagyunk különbek ezeknél a „szerencsétleneknél”. Mi is éppen olyan emberek vagyunk, mint ők, legfeljebb szerencsésebb környezetbe születtünk, jobb anyagi körülményeink vannak. De ez nem jelent semmit, hiszen mindannyian szenvedtünk és szenvedünk valamitől. Így jöhet létre a sorsvállalás, a szolidaritás, az együvé tartozás lehetősége. „Krisztusban testvérek vagyunk.” Ez annyit jelent, hogy a szerencsétlenségben, a valamiféle nyomorúságban testvérek vagyunk. Hogy minden ember számára a közös bolygónk, a Föld az otthontalan otthonunk, és mindannyian társias társtalanságban élünk. Ezért mindenkinek jár az emberi méltóság.

Biztosan számtalanszor ezt nem ismertük el, nem ismertük fel: ezt kell belátni, és ennek a jóvátételi lehetősége az advent idején szeretetből szolgálni egy másik embert. A keresztény szimbolikus dimenzión keresztül átlényegülő munka készíti elő a remény ünnepének lehetőségét, a karácsonyt.

Az advent az önmagunk megtisztításának, a purgálás ünnepe. Azt is mondhatnánk, hogy a purgatórium nem egy misztikus hely, hanem az az időszak, amit most élünk. Legyen bátorságunk megélni.

A szöveg a ma reggeli Transindex Hajnali hírlevél szerkesztett változata. Ha máskor is szeretnél hasonló elemzéseket olvasni már korán reggel, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, melyet minden hétfőn és csütörtökön postázunk neked.


Nyitókép: Arek Socha képe a Pixabay -en.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!