Kik reformálják meg a tanügyet?
Selyem Zsuzsa 2008. november 02. 12:38, utolsó frissítés: 12:08Na és kik hajtsák végre a tanügyi reformot? A politikusok, a politikai elemzők, az újságírók, a cikkírók mint én, a közalkalmazottak, a takarítók, az egészségügyi dolgozók, az ufók?
Néhány hete tipródom, írjak-e róla. Idegesítőnek eléggé idegesitő, ez igaz, de részint nem győzöm olvasni a témába vágó cikkeket, részint meg országos pénzügyekhez, még ha számolni viszonylag tudok is, igen kevéssé értek. No, azért figyelek.
Az utóbbi másfél évben végre valahára komoly társadalmi vita folyt mind a magyar, mind a román nyilvánosság előtt az oktatási helyzetről. Európai uniós felmérések lesújtó eredményeit kellett megérteni, feldolgozni, megoldást keresni arra, hogy
az érettségizettek nagyrésze hogy lehet potenciális analfabéta,
mit lehet tenni ahhoz, hogy az iskolai elvárásrendszer valamelyest közeledjék ahhoz, amit nagyvonalakban életnek szoktak nevezni az érettségi kártyák szivhezszóló idézeteiben.
A McKinsey oktatási helyzetképről logikus, nagyszerű áttekintést nyújtott a Transindex, a kiemelt mondat, a vezérkövetkeztetés: „Itthon legalább 600 euró kéne legyen a kezdő tanárok bére.” Nem ajándékképpen, hanem mert csak így lehet valamirevaló oktatási rendszert működtetni. Az oktatási rendszer pedig nem karitatív kérdés, nem a széplelkűség, a hajdani általánosműveltség-fellegvár romjainak pénzelszívó gondozgatása, hanem – mint arról igen sok felmérésből, már aki akart, meggyőződhetett – a következő generációk életminőségének, az ország gazdaságának (is) döntő feltétele. Ehhez képest nem értem, hogy
miért a Le a tanárokkal!-tól hangos a berek néhány hete.
Az ország (Románia) elnöke gyanús fickó, ezt értem. Bármit mond, populizmus – bizonyára. „Nem tartom nagyon okos dolognak a döntést, mivel az egész tanügyi rendszer Romániában gyenge és rosszul működik. Nem hiszem, hogy az a megoldás, hogy pénzt adunk a tanároknak, és akkor jobban fog működni az egész rendszer. Először egy reformot kellett volna végrehajtani a rendszeren belül, és csak utána adni több pénzt a fizetésekre” – mondja egy politikai elemző.
„Pénzt adunk a tanároknak”, uramisten, „adnak”. Mi lenne, ha egyszerűen és méltányosan kifizetnék a munkájukat? És persze előbb a tanügyi reformot végrehajtani, hogyne. Na és kik hajtsák végre a tanügyi reformot? A politikusok, a politikai elemzők, az újságírók, a cikkírók mint én, a közalkalmazottak, a takarítók, az egészségügyi dolgozók, az ufók?
Evidens: azok a létminimumon élő tanárok, akiknek alig van lehetőségük a nélkülözhetetlen szakkönyvek beszerzésére, akik alig jutnak el külföldi képzésekre, mert az iskolák is oly kevés anyagi háttérrel rendelkeznek, hogy még útiköltséget sem tudnak fizetni. És kik pályázzanak az iskoláknak számítógépparkra, korszerű könyvtárra, laborra? Azok a tanárok, akiknek fizetésük csak az elemi létfenntartási feltételekre futja – mintegy pionírfeladatként.
Nem érdekel most, hogy mennyi az alulképzett, tehetségtelen, gyermekallergiás tanár. Más szakmában is vannak ostobák, üresfejű törtetők vagy kétbalkezes pályatévesztettek.
Az döbbent meg, ahogy a tanárok ellen összezárt a nyilvánosság
– a közalkalmazottak egy adott ponton azzal fenyegetőztek, hogy nem adják ki a tanárok fizetését, ha azt megemelik, az egészségügy szintén verné a vasat amíg meleg, a média pedig tanárok nélküli reformokról ábrándozik. Miközben államunk, a mi adóinkból, újabb ortodox katedrálisokért, politikusi cechekért – egy Loganért, mint hallom, 70.000 eurót fizetett pártunk és kormányunk – választási kampányokért (plakátok, lepukkant rockkoncertek, tévés reklámok) fizet mint a katonatiszt.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!